Tologatom egy ideje, hogy megírjam-e a skandalumba illő helyzetet. Legyen a törzsuszodázók egyöntetű morgása az indokom. Mert erősek a hiányosságok egy ideje kedvenc helyünkön. Annak minden terében. Íme, a leltár!

Az öltözőben a hajszárítókat hosszú idő után kicserélték a nyár közepén. De mire beköszöntött a hűvösebb idő nemhogy alig működik talán kettő a sokból, de néhányat le is szereltek. Az új készletből!

Menjünk tovább. Irány a medencetér. A legnagyobb fájdalma mindenkinek, hogy a harminchármas medence a mozgó fal miatt már csupán huszonötös. Az előző mozgó falhoz képest, ami néhány hónap után elemeire bomlott, ez sem kutya, mert itt-ott már ez is rozsdásodik. Arról nem beszélve, hogy vízben tartózkodásával a feszített víztükör szűnt meg, nem nyelődnek el a hullámok, hanem visszaverődnek hömbölgést okozva.

A megkurtított medencébe rövid sáv elválasztó kötelek kellettek. Na! Ezek meg beillenének húsdarálónak. Ki volt vajon az a hatalmas szakértő, aki propellereket tervezett a kötélre gömbök helyett? És ki vásárolta ezt meg? Bizton nem úszó volt. Kék-zöld és csupa horzsolás a kezünk, a karunk, ha véletlenül megcsapjuk úszás közben a kötelet. Lehet óvatoskodva a kötéltől távol úszni. De így meg az amúgy is összetöpörített medence úszhatósága válik még kényelmetlenebbé. Bezzeg a vízipóló kötelei gömbölydedek. Folytassam a hibaleltárt?

Kukkantsunk be a szaunába! Tekintsünk el a felújítás miatti létszámnövekedéstől, ami az egy szaunára eső népességet illeti, mert lesz ez még így se. Valahogy türelemmel kivárjuk az átadás pillanatát, ugyan kissé összezsúfolódva, a lecsökkent szauna-négyzetméteren. De azt semmi nem indokolja, hogy a szauna hőmérsékletét olyannyira visszavegyék, hogy mire az izzadás megindul, az uszodázónak el is megy a kedve a langyos kis helyiségtől. Hatvanöt fok? Vicc. De az igazi vicc, a rohadó lambéria! A sikamlós padok! Na, jó mindjárt jön a felújítás. Vajon miért nem akkor zajlott a szauna felújítás, amikor a nagymedencét pucerálták nyárvégén? Mert, hogy a két dolog nagymedence és szauna egy térben található.

A szauna melletti kismedence falán meg a fogas fityeg jó ideje. Kinek nincs erre szeme? Spórolnék a dicsérő szavakkal? A már felújított szauna átadása késik. A dicsérő szavak is.

Tallián Hedvig

Korábban egyszer láttam csak. A forró nyárban háromszáz méterre volt tőlem a Sziget Nagy Színpadán. Azt sem tudtam kicsoda. Hatvan éves barátnőm zengett róla ódákat, és kirángatott egy koncertre. Aztán mutogatott fel a színpadra, hogy ő ott a quimbys Kiss Tibi. Alig láttam belőle valamit. Háromszáz méterre volt. Meg Csík koncert. Aztán ordítottunk a koncert végén ráadásért, hogy Most múúúlik pontosaaaaan! Mert ezt már ismertem. Ekkor tudtam meg, hogy ezt a számot a Kiss Tibi írta.

Hónapokkal később már január lehetett, ülök a törzsszaunámban. Egyszer csak belép a kis félhomályos helyiségbe két srác és felmásznak a felső padra. Hínye - mondom magamban – de jó pasi! Nem törzsvendég. Nem láttam még. Fél szemmel figyelem őket és amikor gitármozdulatba vált a keze, fura érzésem támad. Vajon nem a Kiss Tibi? Aztán a törzsvendégek füle hallatára megkérdezem tőle, hogy ő csak hasonlít a Kiss Tibire, vagy ő maga a Kiss Tibi? Mire ő így: Azért hasonlítok a Kiss Tibire, mert én vagyok a Kiss Tibi. Ó! – örvendezek magamban a fürdőgatyás jelenségnek.

Kicsit később távoznak a forró helyiségből és a törzsvendégekkel megpróbáljuk felidézni a Most múlik pontosan szövegét, tartalmi kérdésekkel birkózunk a hőségben. S miután visszajönnek a félhomályba Kiss Tibiék - a szauna szinte leplezetlen könnyedségétől fűtve - újabb kérdéssel zavarom meg a szerzőt: A dal az „anyagról” vagy a szerelemről szól? Kiss Tibi pedig a szöveg jelentésrétegeinek árnyalatairól magyaráz felismertségtől visszafogott zavartan. Aztán én is zavarba jövök, hogy ez talán nem illendő. De mire eljutnék a bocsánatkérésig, sehol nem találjuk Kiss Tibit. Azóta sem jött. Én pedig azóta sem tudtam elnézést kérni tőle. Aki olvassa adja át, hogy tartozom egy bocsánatkéréssel Kiss Tibinek.

Tallián Hedvig

Morgásaim után tartozom egy elismerő vallomással. Egy hónappal a hivatalos strandnyitás után a szabad téren is minden a régi. Azaz új. Elkészült a lépcsősor. Szép lett. Nekem tetszik. De lehet már a fűben is heverészni. A kert is rendben. A szabadtéri medence is felfrissített állapotban várja - főként a törzsvendégeket. Ez a mi szerencsénk, mert a kocauszodázók elszoktak a hosszú várakozási idő alatt.  A benti medencébe visszakerült a tavasszal még rövid életűnek bizonyult darabjaira hullott, de azóta felújított mozgó fal. Sőt, ki ne hagyjam a leltárból az igazi fejlesztést: homokfoci pályával gazdagodott a kert. Erre az örömre a szaunában meg is érkezett a kritika. Na! Pont erre volt szükség! Homokos lábbal fognak a medencébe ugrálni. Lehet, hogy kellett volna egy zuhanyt is építeni mellé? Arra talán nagyobb szükség lenne, mint az új beltéri egységre, ami eddig elkerülte a figyelmem. Épült egy tribün is. Mert mindig vannak egyenlőbbek. 

TéHá

Május elseje elmúlt. Strandszezon! Érkezem az uszodába. Az öltözőben a tél óta beígért vandál biztos hajszárítók felszerelve. Uszodánk kültéri része - a strand - négy medencével bezárva. A medencék szárazak. Leltározok két hét távollét után. Belülről a strandra kivezető széles lépcsősoron - amin a napfénytől mámorosan kellene heverésznünk - se heverészés, se sütkérezés. Lépcsősor feltörve. Hervasztó napi leltárom és harminc hosszom után szauna. A forró kis helyiségben párbeszédtöredékek görögnek a hőségben, mint betonszilánkok a feltört strandlépcsőn. Rendezettség itt most csak a felső padon van. Balra tőlem derűs srác ücsörög. Tőlem jobbra fiatal pár vizsgaidőszakról beszélget. Mi lesz a következő vizsgád? - kérdezi a lány a fiút. Aerobik zéhá. Az milyen lehet? – nézünk össze nevetve a mellettem ülő sráccal. Májusban minden lehetséges.

Tallián Hedvig 

Ülünk a padokon és izzadunk. Idegenek nincsenek, csak a törzsközönség. A tántoríthatatlanok. Akik januári fagyban és márciusi hóesésben is jönnek. Összeszokott csapat. Ismerjük, tiszteljük, és mondhatom, talán szeretjük is egymást. No, és az uszodát. Megy a csevej a félhomályban. Szó szót követ, és felemlegetődik egy csinos nő. Egy formás testű. Akit, mint megtudom, többen stíröltek. De a nő leleplezte magát, hallhatóan dünnyögött - nyilvánosan. Ám, e hervasztó információ nem mindenkihez ért el. Az úszómesterek tudomására biztos nem jutott, mert egyikük, a görög szobor testű, tanácsot kért e csinos nővel kapcsolatban, mondván tervei volnának. És bátorították. Úgyhogy akcióba lendült. Mit sem sejtve odament a dünnyögőhöz és megkérdezte: Lenne kedved, majd ha már kitavaszodott találkozni velem? Mire a randevúra invitál formás nő hirtelen mozdulattal az úszómester arcába bámult és visszakérdezett: Miért nem most? A randevú nem jött össze. Azóta sem. 

Tallián Hedvig

Kinn szürke-orrlógató a tavasz. A közös hiányérzeten meleg szauna könnyít. Egy ideje nem forró. Csak meleg. Rég nem látott sporttársak lépnek be. A fürdőrucis testeken látványos a téli háj. De az elszántak már ledobálták a „télikabátot”. Nincs titok a félhomályban. Valaki öt kilóval gyarapodott más tízzel. Láttátok a hálókat? - hangzik a változást közlő kérdés az uszodai valóságról. Igen - jön az egyik sarokból a válasz -, de több köztük a lyuk, nem fogja a labdát megfogni!

Fél éve megy a morgás, új cég viszi az uszodát. Három hónapja mozgó fallal csonkították harminchárom méteres medencénket. Ma meg hálókat szereltek fel. Vízilabda oktatásról álmodnak – nyolc méteren. Januárban rakták vízbe a Németországból rendelt medencecsonkító mozgó falat. Már hámlik. Lepotyogtak róla a mozaikok, kipotyogtak belőle a csavarok. Az elemek meg leváltak. És láttad, hogy nincs benn a mozgó fal a vízben? - jön szembe egy kérdés. Nem mondod!? Kirakták az udvarra. A hajszárítók sem működnek, hónap közepére vandál biztosat ígérnek. De ki itt a vandál? Új seprő, hogy sepersz? 

Tallián Hedvig

Jövés-menés okozta ajtócsukogatás könnyít a hőséget elviselni. Csorog a víz belőlünk. De mégis jól esik a forróság odakinn már a november szottyoskodik. A felső padon kucorgok a félhomályban. Ritkásan vagyunk. A földszinten őszes úr részletezi téli terveit egy másiknak. Befülelek. Napsütötte terveket ecsetel a hőségben. Feleségestül Kenyába repül. Nem egyszerűen nyaralni fog, házat vett. Százötven méterre a tengerparttól. Onnan nézik majd a naplementét. Már a repülőjegyet is betárolták. Diszkont áron nyolcszázezer oda-vissza két embernek. Decembertől márciusig átteszik a székhelyüket Afrikába. Repülőjeggyel együtt is olcsóbb az ott, mint az itt. Nem bírom ki, megkérdezem, mégis mivel foglalkozik? Nyugdíjas. Izzadunk tovább a novemberi szaunában. Több kérdésem nincs. Márciusig.

Tallián Hedvig

Pista és Vilmos hatvan körüli öreg urak. Törzsuszodájuk szaunájában együtt izzadnak. Pista a forró helyiség padján mindig ugyanott terpeszkedik. Hangosan morog, ha szokásos helye foglalt. Akkor is, ha nem. Kaján örömmel köt bele a forróságba érkezőbe. Így köszönti a gyanútlant: Hát Te, most szabadultál? Vagy: Te meg a fenének jöttél ide? A minap meg azzal büszkélkedett, hogy egy fiatal „nácit” kitiltatott az uszodából. 

Vilmosnak viszont nincs törzshelye a szaunában, neki bárhol jó és mindig mosolyog. Néha a fröccsözéstől. Nem titkoltan bámulja a csajokat. De fegyelmezett ember. Minden napot uszodával kezd és fejez be. A „Hogy vagy?” kérdésére nála senki igazabban nem feleli: „Kiválóan!” Hallgatja a Klub rádiót, mondván az ellenségről is tudnia kell, s közben fülig érő szájjal tudatja, ő már négy ajánlószelvényt adott le. 

Pista viszont nem titkolja, Orbán halálát kívánja. Pista és Vilmos együtt izzadnak a közös térben. Néha beszélgetnek. 

2010. tavasza

Tallián Hedvig