Legyek igazságos. Elkészült az első szauna. Átadást követően egy héttel én is részese lettem az örömnek. Szép. Friss. Világos. Tágas. Optikailag. Olyan érzése van a törzsuszodázónak - néhány másodpercig -, mintha a Lajtától nyugatra lépett volna be egy forró kis helyiségbe. De nem. Körülnézek a világos fenyő borításon és látom ám, hogy az alsó padsor megfeketedett. Nem viccelek, korom fekete. Rohad. Egy hét alatt! Hujujjj! Közmorgás tárgya a rohadás.

Egy hét múlva ismét uszoda. Megérkezem, s az előcsarnokban magát a Polgármestert találom. Odamegyek hozzá, s tudatom vele, rohad a vadonatúj szauna padja. Nem tudtam! Na, majd megnézem – ígéri. Sorolom még neki, hogy a medence meg összement. Mire ő így, én is huszonöt méteres medencében tanultam meg úszni.

A szaunába érve idézem a többieknek mit „intéztem” a Polgármesterbe botolva. A nagyanyám meg lavórban fürdött! – dobja valaki a forró levegőbe. 

Az időközben, frissen átadott kettes szaunában, egy hét múlva is közbeszéd tárgya a másik szauna rohadó padja. Csoda, hogy folyton előjön? Lajosunknak mosolyra fut a szája, így mormogja. Intézkedtem. Már nem rohad. Megkerestem az igazgatót és felhívtam a figyelmét, a szaunabeli állapotokra. A szemei közé néztem, és azt mondtam, életveszélyről van szó! Muszáj cselekedni! Ha nem intézkedik azonnal, az élete kerül veszélybe – mosolyogja bele a szójátékot a szauna félhomályába. 

Politikus ígér. Lajos viccel. Pad rendbe hozva. Mindkét szauna új és szép. Elégedettek vagyunk. A szaunával.

TéHá